• PIROS PIRULA

    Mindenki gyűlöli a rosszat. Ennek ellenére mindenki a rosszról beszél. Na de hogyan történhetne bármi jó azok életében, akik folyton a rosszról beszélnek? És hogyan beszélhetne bárki is a jóról, aki nem ismerte meg a jót? 

    Az, hogy az ember beszélhet a jóról, ajándék Istentől. Aki megkapta ezt az ajándékot, de nem él vele, kivettetik a külső sötétségre, és újból a rosszról fog beszélni, amíg az teljesen felemészti az életét. 

    Na de akkor én miért beszélek a rosszról? Azért, hogy a jóról is beszélhessek. Mert amíg az ember életében leplezett a rossz, amíg nem szembesül a benne lévő rosszal, addig nincs értelme a jóról beszélni. Többször megkérdezték, miért keltek bűntudatot. Válasz: a bűn miatt. Ha van bűn, de nincs meg annak tudása, a bűntudat, a bűn észrevétlenül, lassan, de biztosan felemészti az emberek életét. Ezért szükséges előbb a bennünk elrejtett rosszról beszélni ahhoz, hogy Isten jóságáról, az Ő szabadításáról beszélhessünk. Ezért szükséges meglátni, és megvallani bűneinket, a bennünk lévő életellenességet ahhoz, hogy Isten elvehesse azokat tőlünk. Ezért szükséges megbánni bűneinket ahhoz, hogy Isten megbocsájthasson, és szabadokká tegyen bennünket. De hogyan vallhatná meg bárki is a bűneit, ha nem szembesült azokkal, azok súlyával, azok következményével. És hogyan szembesülhetne bűneivel bárki is, ha senki sem beszél az emberekben rejtőzködő bűnökről, életellenességről, és a képmutatásról, amellyel azokat takargatjuk? És hogyan szabadulhatna meg bárki az őt gyilkoló bűnöktől, életellenességtől, ha senki sem beszélne a jóról, az Élő Isten kegyelméről, miszerint Ő Jézus Krisztus által kifizette a kártérítést azokért a károkért, amiket bűneinkkel okoztunk, az adósságot, amelyet az élet ellenségeiként halmoztunk, és a váltságdíjat, hogy szabadok lehessünk. Ezért szükséges, hogy Isten gyermekei beszéljenek a rosszról és a jóról egyaránt. Az emberek szívében lévő bűnökről, életellenességről, és az Élő Isten kegyelméről. Mert noha igaz, hogy az ártatlan vére mindenkiért kiontatott, a váltságdíjat, amelyet Isten az Ő vére által adott, csak azok tudják elfogadni, akik Isten szemeivel megláthatták, milyen bűnöket halmoztak amelyekért az ő vérük kellett volna kifolyjon. 

    Ingyen kaptátok.

    Ingyen adjátok! 

    https://kialtoszo.hu/ongyilkossagba-kergeti-a-fiatalokat-a-kormany/

    https://kialtoszo.hu/hiedelmek-amelyek-a-mokuskerekben-tartanak/

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/


    40m - May 9, 2024
  • 2024-05-08

    Az emberi jóság rabjai nem tudják, hogy akik szabadok, attól szabadok, hogy soha semmi jót nem cselekedtek. Én is csak akkor lehetek szabad, ha nem felejtem el, hogy soha semmi jót nem cselekedtem, és soha nem is fogok semmi jót cselekedni. A jót mindig Az cselekedte, Aki az Ő jóságát ajándékba adta nekünk. De nem azért, mert megérdemeltük, hanem azért, mert hatalmas szükségünk volt rá, hogy el ne vesszünk.

    A mi dolgunk pedig csak annyi, hogy az Ő szabadító jóságát engedjük munkálkodni a mi életünkben, hogy azáltal Ő mindig megújíthassa bennünk az Ő jóságának erejét.

    "És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Õ pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten." Mt 19:16

    Hogy megnyerjük az Ő jóságát, nem kell mást tennünk, mint meglátnunk, és őszintén megbánnunk saját gonoszságunkat, hogy attól megszabadulva, befogadhassuk Annak jóságát, Aki életét adta értünk, hogy ne kelljen elvesszünk gonoszságunk miatt, amit jóságnak hittünk.

    https://is.gd/Bu8z3H

    Ha kedvesen szól, nem halljuk meg, ha fájdalom által figyelmeztet, azt mondjuk rá, gonosz. 

    Sokat sírtál, és szomorkodtál már az áldozat szerepében mások bűnei és az önsajnálat miatt. Hányszor sírtál a bűnös szerepében a saját bűneid miatt?

    Hazug bánatra csak hazug vigasztalás jöhet.

    Mekkora az esélyed arra, hogy megtartsd, amit Istentől kaptál, ha nem tartod érdemesnek arra, hogy másoknak is megmutasd?

    Az orvosokhoz járást meg lehet szokni, és aki megszokta, annak már nincs szüksége az igazi doktorra.

    Ha kevésbé lennél kreatív, boldogabb lennél, mert jobban tudnál örülni Isten kreációjának.

    Gyűlöljük a rendszert, de szeretjük a rendszerességet. Hogy is van ez?

    Akinek az a célja, hogy kijöjjön a rendszerből, még mindig befelé halad.

    Aki abban a biztonságban van, amit az emberek neveznek biztonságnak, annak veszélyben van az élete.

    A csoda nem én vagyok, hanem Az, Aki legyőzte az ÉN-t. Ezt bizonyítja az is, hogy a legtöbben, akikkel személyesen találkoztam, visszamentek a világba, az anyag és a test szolgálatába. Akik pedig személyesen is találkoztak a Csodával, világítanak, megosztják a mindennapi kenyeret, és a háztetőkről hirdetik az élet beszédét.

    Norbert Kóvári

    A napokban volt egy beszélgetésem ahol a beszélgető partnerem arra utalt hogy amit én és a hozzám hasonló emberek akik bizonyságot tesznek Istenről és a Jézusról azok nem túl normálisak . Persze hogy nem vagyunk normálisak , és ez így jól is van . Én nem akarok semilyen emberi normának megfelelni , én és a hozzám hasonlók , mi mind Isten szerető , félő és kersők vagyunk . A beszélgető partnerem azt is elmondta hogy nem csak felesleges hanem káros is Isten dolgairól és Jézus beszédeiről beszélni az embereknek , és az már zaklatás ha nem kért dolgokról beszélünk az embereknek . És hogy az evangélium hülyeség , és csak hülyét csinálunk magunkból ha ezeket hirdetjük . A beszélgető partneremel elég jól ismerjük egymást és megkérdeztem tőle , tudod hogy van énnekem egy gerinc bántalmam amivel allig tudok állni és folyamatosan zsibbadnak a kezeim és sokszor fogni sem tudok . Meg egy teljesen kilazúlt boka izületem ami folyamatosan kiakad és olyankor mankóval járok napokig . Azt felelte hogy tudja . Azt is megkérdeztem tőle hogy tudod e hogy hol van most a mankóm ? Azt mondta hogy tudja , kérdeztem na hol is van ? A felelet az volt hogy nála van és ő használja . Tudni kell hogy a partnerem tavaj ősszel lebetegedett és elkérte a mankómat hogy könnyebben járjon . Viszont én elmondtam hogy amióta bizonyságot teszek az élő Istenről és Jézus beszédeiről , eltüntek a bajaim .Tehát nem hülyeség . És azt is elmondtam hogy Jézus kijelentette , aki megfáradt és elgyötört jöjjön hozzám és én megnyugtatlak titeket . Amióta bizonyságokat teszek azóta allig kell dolgoznom , mégis van annyi pénzünk amennyire szükség van . Atyánk kivett a rengeteg munkából , tudta hogy a lelkem háborgott a sok haszontalan és véget nem érő hiábavalóság miatt . Gondolom hogy a támadások is értünk vannak , és akik minket támadnak igazából ők azok akik meg erősittik az Istenbe vetett bizalmunkat . Mert aki mindvégig kitart az üdvözűl . Ha nem értek volna támadások . lehet hogy vissza folytam volna a régi életembe .


    30m - May 8, 2024
  • ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETI A FIATALOKAT A KORMÁNY

    A legtöbben azért nem értik az igazságot, mert túlságosan egyszerű, és a média által manipulált emberi gondolkodás pedig túlságosan komplikált. A komplikált elme pedig képtelen befogadni az egyszerű igazságot, mert ahhoz be kellene lássa, hogy fölöslegesen terhelte magát olyan gondolatokkal, amelyek bér igaznak tűnnek, gazságból születtek. Ezért kevesen jutnak el arra a belátásra, amire Pál apostol, aki kárnak és szemétnek ítélt minden emberi okosságot, a Krisztus ismeretének gazdagságáért. (Fil 3:8)

    https://kialtoszo.hu/honnan-szarmazik-a-testi-vagy/

    https://kialtoszo.hu/igy-epul-a-vilagdiktatura/

    https://kialtoszo.hu/hiedelmek-amelyek-a-mokuskerekben-tartanak/

    26m - May 8, 2024
  • HONNAN SZÁRMAZIK A TESTI VÁGY?

    Ma reggel arra ébredtem, hogy a mennyország iránti vágyakozás viszi az embereket a pokolba. A hívőket és az ateistákat egyaránt. Csak attól, hogy az ember nem tud róla, attól még benne van ez a vágy, és meg is nyilvánul valamilyen formában. Na de hogy lehet benne a menny utáni vágy az ateistákban, az Istent tagadó emberekben? És hogyan vihet ez a vágy bárkit is a pokolba?

    https://kialtoszo.hu/igy-epul-a-vilagdiktatura/

    https://kialtoszo.hu/hiedelmek-amelyek-a-mokuskerekben-tartanak/

    https://kialtoszo.hu/hova-temetik-a-zsidokat/

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    1h 37m - May 8, 2024
  • ÍGY ÉPÜL A VILÁGDIKTATÚRA

    Mit gondoltok, milyen erőforrásokból épül a világdiktatúra?

    A rendszer, ha már nem kap elég figyelmet és azáltal támogatást az emberektől, megtámadtatja magát. Ha az ember bele megy a provokációba, automatikusan a rendszer eszközeivel kezd harcolni a rendszer ellen. Így semmi esélye sincs arra, hogy nyerjen vele szemben. 

    Most világszerte ez a provokáció történik minden szinten. 

    Újabban a média, amit Jézus úgy nevez, hogy a Fenevad képe, elővesz létező problémákat, és felfújja azokat, mint pl. az iskolai gúnyolódás. Ezáltal arra provokálja az embereket, hogy törvényt hozzanak rá, és emberi módszerekkel próbálják megoldani a bajt. Pedig Isten nem azt mondja, hogy oldjuk meg ezeket a problémákat, hanem hogy forduljunk hozzá, mert Ő már megoldotta azokat mindenki számára, akik nem emberekben, és nem a saját értelmükben bíznak, hanem az Ő szavában és az Ő erejében. 

    Viszont mivelhogy mi akarjuk megoldani ezeket a mesterségesen létrehozott, és felfújt problémákat, egyre több törvényt hozunk létre, azáltal erősítve azt az elbukott bábeli rendszert, amelyből mindenki menekülne. Ennek következménye, hogy mindenkii gyűlöl mindenkit, mindenki jobban tudja, mint más, és mindenki törvénykezik másokkal. És épp ez a célja annak, amit úgy nevezünk, hogy ördög, vagy Sátán, mert ő épp azáltal tud benne tartani minket a rendszerben, hogy eléri azt, hogy mi akarjuk megoldani a problémákat, és harcba szálljunk vele. 

    Viszont az ő eszközeivel mi nem győzhetünk vele szemben, csak azzal az eszközzel, amit Isten megmutatott Jézus által. 

    Érzelgés + propaganda.. Ezzel a kettővel viszi bele az embereket a táncba, abba a harcba, amelyből egyetlen emberi lélek sem jöhet ki győztesként, csak ő. 

    A rendszernek, ha támadjuk is, épp annyira jó, mint amikor támogatjuk. Számára a kettő ugyanaz. Csupán egyetlen módon lehet harcot nyerni ellene. Ha figyelmen kívül hagyjuk őt. Ezt pedig Isten nélkül az ember nem tudja megtenni, mert, amikor ébren van, akarva-akaratlanul mindig rá irányítja a figyelmét valamire. És aki nem az igazságra irányítja figyelmét, a rendszer hazugságaira, provokációira irányítja, azáltal támogatva azt. 

    Tehát az egyedüli megoldás az, ha a figyelmünk az igazságra van irányítva. Arra a személyre, aki a tengeren járt, és aki nem süllyedt el a népek tengerében. 

    Az emberek által létrehozott rendszer legfőbb célja az, hogy ne arra a hírre figyeljünk, amit Isten mond nekünk Jézus szavai által, hanem bármi másra, mert minden, ami nem az Ő szavából való, a rendszerben tart bennünket. Főképp akkor, ha harcolunk ellene. 

    Ezt mondja Jézus azoknak, akik az Ő szavában hisznek. Akik megcselekszik az én beszédemet, megismerik az igazságot, és az igazság szabadokká teszi őket. (Jn 8:31) 

    Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképp el nem múlnak. 

    https://kialtoszo.hu/hiedelmek-amelyek-a-mokuskerekben-tartanak/

    https://kialtoszo.hu/iskolai-bantalmazas-es-bullying/

    https://kialtoszo.hu/illembol-a-pokolba/

    3m - May 7, 2024
  • HIEDELMEK, AMELYEK A MÓKUSKERÉKBEN TARTANAK

    Sokan azt hiszik, hogy csupán a babonás vallási és népi hiedelmek képesek megtéveszteni, és benne tartani az embert a mókuskerékben. És ezáltal a legtöbb hiedelemről, ami éppen úgy megkötöz, mint a vallási és a népi hiedelmek, még csak tudomást sem szereznek, nemhogy megszabadulnának azoktól.

    Valójában semmi sincs, amire az ember mondja, hogy van. Csak az van, amire Isten mondta, hogy legyen, amire Isten mondja, hogy van. Amire az ember mondta, hogy van, az az ember teremtménye. Az ember teremtménye pedig a földből jött fel, és vissza is megy a földbe. Az ember teremtménye, az emberi kéz csinálmánya a földből feljövő fenevad. (Jel 13:11) 

    Minden, ami a földből jött fel, vissza akar menni a földbe. Csak akkor marad a föld felszínén. ha az ember megállítja a lelke erejével. Magyarul benne tartja, és bele öli a lelkét. 

    Tehát minél több dologra mondja az ember, hogy van, amire Isten nem mondta, hogy van, annál több dolog tapad az ő lelkére, és húzza őt lefelé. Végül pedig a sok van, amire Isten nem mondta, hogy van felülkerekedik az ember lelkén és végleg lehúzza őt a földbe, a seolba, a pokolba. 

    „A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak; És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.” Jel 9:20-21

    Érted már, miért mondta Jézus, hogy boldogok a szegények, és boldogok a lelki szegények? Azért, mert nekik kevés olyan dolguk van, amire Isten nem mondta, hogy van. Mivel nem gyűjtögettek a hamis vanból, a mammonból, ők szabadok. Mert nem halmoztak sem materiális, sem pedig szellemi kincseket, amelyekre csak az ember mondta, hogy van, és amelyekre Isten nem mondta, hogy van, tehermentesek ők, a lelküket semmi sem húzza lefelé. 

    Így számukra abból van több, amire Isten mondta, hogy van. és nem abból, amire a földi mennyországot építő emberek mondják azt, hogy van. Ezért nagyobb az esélyük is arra, hogy megszabadulva a halott dolgoktól, emberi eszméktől, vissza tudjanak menni abba az állapotra, ahol csak az van, amire Isten maga mondta, hogy legyen, és amit az ember nem a lelke árán kell fenntartson. Ez a hely és ez az állapot a mennyek országa, ahol az embernek nem kell erőlködnie semmiért, mert minden van, amire szüksége van anélkül, hogy ő mondaná valamire azt, hogy van. 

    Nézd meg, mi vesz körül, mi az, amiből sok van neked. Abból-e, amire Isten mondta, hogy van, vagy pedig abból, amire az Istentől eltávolodott emberek mondták, hogy van, és ami vissza akar menni, és téged is magával húz a földbe. 

    „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” Jn 6:63 

    „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” Mt 24:35

    Akik nem születnek újjá Jézus beszéde és Isten ereje által, nem láthatják Isten országát. Azokat megeszi az, amire az emberek azt mondják, hogy van, ami a földből feljövő fenevad, és amire Isten nem mondta, hogy van. 

    „A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.” (Tehát csak ideig-óráig van.) Jel 17:8 

    „...Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.” Jel 14:9 

    „...a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” Jel 20:4 

    Akinek füle van, hallja, mit mond a Lélek. 

    Bővebben: 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/


    25m - May 6, 2024
  • A FÖLDBŐL FELJÖVŐ FENEVAD

    Valójában semmi sincs, amire az ember mondja, hogy van. Csak az van, amire Isten mondta, hogy legyen, amire Isten mondja, hogy van. Amire az ember mondta, hogy van, az az ember teremtménye. Az ember teremtménye pedig a földből jött fel, és vissza is megy a földbe. Az ember teremtménye, az emberi kéz csinálmánya a földből feljövő fenevad. (Jel 13:11) 

    Minden, ami a földből jött fel, vissza akar menni a földbe. Csak akkor marad a föld felszínén. ha az ember megállítja a lelke erejével. Magyarul benne tartja, és bele öli a lelkét. 

    Tehát minél több dologra mondja az ember, hogy van, amire Isten nem mondta, hogy van, annál több dolog tapad az ő lelkére, és húzza őt lefelé. Végül pedig a sok van, amire Isten nem mondta, hogy van felülkerekedik az ember lelkén és végleg lehúzza őt a földbe, a seolba, a pokolba. 

    „A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak; És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.” Jel 9:20-21

    Érted már, miért mondta Jézus, hogy boldogok a szegények, és boldogok a lelki szegények? Azért, mert neki kevés olyan dolguk van, amire Isten nem mondta, hogy van. Mivel nem gyűjtögettek a hamis vanból, a mammonból, ők szabadok. Mert nem halmoztak sem materiális, sem pedig szellemi kincseket, amelyekre csak az ember mondta, hogy van, és amelyekre Isten nem mondta, hogy van, tehermentesek ők, a lelküket semmi sem húzza lefelé. 

    Így számukra abból van több, amire Isten mondta, hogy van. és nem abból, amire a földi mennyországot építő emberek mondják azt, hogy van. Ezért nagyobb az esélyük is arra, hogy megszabadulva a halott dolgoktól, emberi eszméktől, vissza tudjanak menni abba az állapotra, ahol csak az van, amire Isten maga mondta, hogy legyen, és amit az ember nem a lelke árán kell fenntartson. Ez a hely és ez az állapot a mennyek országa, ahol az embernek nem kell erőlködnie semmiért, mert minden van, amire szüksége van anélkül, hogy ő mondaná valamire azt, hogy van. 

    Nézd meg, mi vesz körül, mi az, amiből sok van neked. Abból-e, amire Isten mondta, hogy van, vagy pedig abból, amire az Istentől eltávolodott emberek mondták, hogy van, és ami vissza akar menni, és téged is magával húz a földbe. 

    „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” Jn 6:63 

    „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” Mt 24:35

    Akik nem születnek újjá Jézus beszéde és Isten ereje által, nem láthatják Isten országát. Azokat megeszi az, amire az emberek azt mondják, hogy van, ami a földből feljövő fenevad, és amire Isten nem mondta, hogy van. 

    „A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.” (Tehát csak ideig-óráig van.) Jel 17:8 

    „...Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.” Jel 14:9 

    „...a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” Jel 20:4 

    Akinek füle van, hallja, mit mond a Lélek. 


    Bővebben: 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/



    5m - May 6, 2024
  • HONNAN TUDOD, MI VAN?

    Miért fontos az, hogy ki mondja meg számodra, hogy mi van?

    Bővebben:

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/


    3m - May 6, 2024
  • AZÉRT NINCS IGAZI ÖRÖMÖD

    Azért nincs igazi örömöd, mert igazi bánatod sincsen. Még a bánat is lehet igazi? Igen. Mivelhogy lehet hamis, lehet igazi is. A hamis bánat például az önsajnálat, ami sok embert az öngyilkosságba visz. Az igazi bánat pedig az, amikor Isten megdorgál, figyelmeztet, megigazít. Mert meg van írva, hogy akit Isten szeret, azt meg is dorgálja, de meg is vigasztalja, Meg is sebezi, de be is kötözi. Az apostol szerint, akiket Isten nem dorgál meg, azok nem az ő gyermekei. (Zsid 12) Tehát, amikor az ember szembesül az ő bűneivel, tévelygéseivel, bánatos ő, amíg tart a szembesülés. Viszont ha megtörténik az őszinte megbánás, és a megbocsájtás, olyan örömöt ad neki Isten, amit semmilyen földi, emberi eszközzel nem szerezhet meg és nem pótolhat az ember.

    Azért is nincs az embereknek igazi örömük, mert a modern világban nem csak a hamis bánatra, az önsajnálatra van rengeteg lehetőség, hanem a hamis örömökre is. A modern spiritualitás, az ezotéria, és a modern zene az önsajnálatra, és azáltal az élet és Isten elleni lázadásra ösztönöz. Azáltal pedig önpusztításra és más emberek bántására sarkall. Viszont a modern spirituális irányzatok és a modern zene nem csupán a problémák és az önsajnálat gerjesztésében vállalnak jelentős szerepet, hanem a hamis megoldást, a hamis vigasztalást és örömöt is felkínálják követőiknek, ami lelki összeomláshoz, önpusztításhoz és mások bántalmazásához vezet.

    Mivel a legtöbben be vannak telve a hamis bánatra szerzett hamis örömökkel, nem marad hely az igazi bánatra, ami a bennük lévő bűnökkel való szembesülésből származik. És az igazi örömre sem marad hely, amit a Mindenható Isten ad azoknak, akik vállalják a szembesülést és megbánják bűneiket.

    https://kialtoszo.hu/iskolai-bantalmazas-es-bullying/

    3m - May 6, 2024
  • ISKOLAI BÁNTALMAZÁS ÉS BULLYING

    Honnét származik ez a jelenség, mi a célja annak, és mit tehetünk ellene?

    Azért nincs igazi örömöd, mert igazi bánatod sincsen. Még a bánat is lehet igazi? Igen. Mivelhogy lehet hamis, lehet igazi is. A hamis bánat például az önsajnálat, ami sok embert az öngyilkosságba visz. Az igazi bánat pedig az, amikor Isten megdorgál, figyelmeztet, megigazít. Mert meg van írva, hogy akit Isten szeret, azt meg is dorgálja, de meg is vigasztalja, Meg is sebezi, de be is kötözi. Akiket Isten nem dorgál meg, azok nem az ő gyermekei. (Zsid 12) Tehát, amikor az ember szembesül az ő bűneivel, tévelygéseivel, bánatos ő, amíg tart a szembesülés. Viszont ha megtörténik az őszinte megbánás, és a megbocsájtás, olyan örömöt ad neki Isten, amit semmilyen földi, emberi eszközzel nem szerezhet meg és nem pótolhat az ember. 

    Azért is nincs az embereknek igazi örömük, mert a modern világban nem csak a hamis bánatra, az önsajnálatra van rengeteg lehetőség, hanem a hamis örömökre is. A modern spiritualitás, az ezotéria, és a modern zene az önsajnálatra, és azáltal az élet és Isten elleni lázadásra ösztönöz. Azáltal pedig önpusztításra és más emberek bántására sarkall. Viszont a modern spirituális irányzatok és a modern zene nem csupán a problémák és az önsajnálat gerjesztésében vállalnak jelentős szerepet, hanem a hamis megoldást, a hamis vigasztalást és örömöt is felkínálják követőiknek, ami lelki összeomláshoz, önpusztításhoz és mások bántalmazásához vezet. 

    Mivel a legtöbben be vannak telve a hamis bánatra szerzett hamis örömökkel, nem marad hely az igazi bánatra, ami a bennük lévő bűnökkel való szembesülésből származik, és az igazi örömre, amit a Mindenható Isten ad azoknak, akik vállalják a szembesülést és megbánják bűneiket. 

    „Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” 2Kor 7:8-10 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/

    https://kialtoszo.hu/hova-temetik-a-zsidokat/


    52m - May 6, 2024
  • ILLEMBŐL A POKOLBA

    Sokan szívességből, illemből, kedvességből és udvariasságból maradnak rajta, vagy térnek vissza a széles útra, amely a veszedelembe visz... 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/hova-temetik-a-zsidokat/


    37m - May 6, 2024
  • MITŐL SÁTÁN A SÁTÁN
    1h 23m - May 5, 2024
  • HOVA TEMETIK A ZSIDÓKAT?

    Erőteljes látást kaptam a zsidók temetkezési szokásairól, és elgondolkodtam azon, hogy miben különböznek a mi temetkezési szokásaink az ő temetkezési szokásaitól...

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    https://kialtoszo.hu/foldi-mennyorszag/

    https://kialtoszo.hu/csunya-beszed/

    1h 2m - May 5, 2024
  • EMBEREK, VAGY ISTEN DICSÉRETÉT VÁLASZTOD?

    Arra teremtette az embert, hogy dicsérje őt, de mivel felfuvalkodott az ő szívében, és ő is isten akart lenni, jobban szerette az emberek dicséretét. Viszont az emberek dicsérete halál, Isten dicsérete pedig élet. Kik dicsérnek téged?

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/o-bujdoso-szekely/

    https://kialtoszo.hu/bortonben-vagyok/


    6m - May 4, 2024
  • CSODA, VAGY INTELLIGENCIA?

    Ha választhatnál a csoda és az intelligencia közül, melyiket választanád? Hogy miért kérdem? Azért, mert az Ég és a Föld Teremtője szerint a kettő kizárja egymást? Vagy a csodák világában él az ember, vagy a kisajátított intelligenciában, és az attól való félelemben, hogy egy napon elveszíti azt, amit jogtalanul kisajátított magának.

    https://kialtoszo.hu/foldi-mennyorszag/

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/


    6m - May 4, 2024
  • FÖLDI MENNYORSZÁG

    Ha a földi jólét lenne az élet értelme, Isten igazságtalan lenne azokkal szemben, akik nem is születtek jólétbe, és nem is tudják megteremteni azt földi életükben.

    Kérdés: Ha Isten mégis igazságos, kik vannak bajban? Azok, akik a földi jólétért dolgoznak, és meg is teremtik azt, vagy pedig azok, akik sosem értik el a földi jólétet?

    Azáltal vagy benne tartva a rendszerben, hogy azt hiszed, meg lehet javítani a dolgokat.

    Holott a dolgokat már akkor lehetetlen volt megjavítani, amikor még ezerszer egyszerűbb volt minden, mint most. Isten nem azt mondja, hogy javítsuk meg a rosszat, hanem azt, hogy térjünk vissza a jóba, az Ő országába. 

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/kik-vannak-a-legkozelebb-az-igazsaghoz/

    https://kialtoszo.hu/a-test-gyogyitasa-lelek-altal/

    https://kialtoszo.hu/csunya-beszed/


    6m - May 4, 2024
  • CSÚNYA BESZÉD

    Vannak szép beszédek, amelyek a halálba visznek, és vannak csúnya beszédek, amelyek az életre. És ezt mindenki tudja. Ennek ellenére a legtöbben a szép beszédeket választják, amelyek elhordozhatatlan fájdalmakat okoznak úgy a lélek, mint a test számára...

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/o-bujdoso-szekely/

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    2m - May 4, 2024
  • A TEST GYÓGYÍTÁSA LÉLEK ÁLTAL

    Jézus azt mondja, az egészséges lélek képes meggyógyítani a testet. Az Ő egészséges Lelke fel is tudta támasztani a testet. Ezért ő azt mondja, hogy mi is törekedjünk a lelkünk egészségére, ami által a testünk is egészséges lehet.

    lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet. Jn 6:63

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/


    7m - May 4, 2024
  • REGGEL MONDOM: JÓ ÉJSZAKÁT!

    Ha tapasztalni jöttünk a Földre, mit ér az én életem? 

    Ki él többet? 

    Az, aki külső törvények és a test szokásai szerint minden nap ugyanazt csinálja, vagy pedig az, aki testben korlátozva van, de álmokban és látomásokban a test korlátaitól függetlenül megtapasztalhat, és megélhet olyan dolgokat is, amiket ezen a világon a legtehetősebb emberek sem engedhetnek meg maguknak? 

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/szabadulas-a-mulandosag-es-a-rothadas-rabsagabol/

    https://kialtoszo.hu/miert-nem-hisznek-neked-amikor-istenrol-beszelsz/


    1h 3m - May 4, 2024
  • A POKOLTÓL VALÓ FÉLELEM SENKIT SEM JUTTAT A MENNYBE

    Vannak, akik azt hiszik, hogy Isten késik az ígérettel, vagy pedig nem igaz, amit mondott az Ő gyermekei által. Ezért elfordulva az Ő szavától visszamennek az anyag és a test szolgálatába. Ők azok, akik hamis érdekből fordultak Hozzá, és nem azzal a vággyal, hogy megismerjék Őt, mert megundorodtak a test és a hiábavalóság szolgálatától, és vágynak az igazság ismeretére. 

    Noha az út elején megengedi Isten, hogy némelyek a pokoltól való félelemtől forduljanak Hozzá, azt akarja, hogy a félelem helyét átvegye az igazság megismerésének öröme. 

    Azért mondja nekünk, hogy éhezzük, és szomjazzuk az igazságot, és kívánjuk, hogy Ő töltse be minden igényünket, mert ha ez megtörténik, a bűn és a hiábavalóság szeretetét átveszi a mennyek országának szeretete, és azáltal szabaddá válik a lélek. Ha ez a váltás nem történik meg az ember szívében, mintsem, hogy langyosságban maradjon, Isten engedni fogja, hogy visszamenjen a törvény alá, az anyag szolgálatába, hogy erőteljesen szembesüljön azzal, hogy mit jelent a test kívánságáért elutasítani az igazságot, Krisztus beszédét. Ezt mondja Pál: 

    „Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.” 1Kor 5:5 

    „...megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

    Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

    Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

    Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” 2Kor 3:14

    Bár az út elején Isten megengedi a pokoltól való félelmet is, hogy az ember valamiképp elforduljon a bűntől, és a lélek megmeneküljön, nyilvánvalóvá teszi, hogy a pokoltól való félelem senkit sem juttat a mennyek országába, csak az Ő szava iránti szomjúság, és a mennyek országa iránti vágyakozás. Aki ezt nem kéri, és nem kapja meg Tőle, automatikusan visszakerül a test és a törvény szolgálatába. 

    A mennyek országáról ezt mondja Isten gyermeke: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” 1Kor 2:9 

    Tehát az emberi értelem számára elképzelhetetlen, és felfoghatatlan, amit Isten ajándékba ad azoknak, akik keresik Őt. Viszont mivel a mennyek országa ajándék, nem kényszerítheti rá senkire. Ezért csak azok fogják meglátni, akiket az igazság, a Krisztus szava iránti szeretet motivál, nem pedig a pokoltól való félelem. 

    „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.

    Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

    De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” 2Pet 3:9 

    Ingyen kaptátok. Ingyen adjátok! 

    https://kialtoszo.hu/mit-jelent-a-mennyek-orszaga/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/


    4m - May 3, 2024
Audio Player Image
Kiáltó Szó
Loading...