- MIT JELENT FÉLNI ISTENT?
Amíg az emberek félték Istent, jó sokat éltek, és idős korban, megtelve élettel, megboldogultak. Most, amikor haverok akarunk lenni vele, mint az amerikaiak, egyre kevesebbet élünk úgy időben, mint minőségben. És nyomorúságos életünket békesség és szeretet helyett, testi kínok és lelki gyötrelmek övezik. Végül pedig eljön értünk a halál, amely hatalmas félelem és rettegés között szakít ki bennünket az élők sorából, és taszít a kárhozatba.
Természetesen a gyermekek számára az a szó, hogy istenfélelem, érthetetlen, értelmezhetetlen. De vajon gyermekek vagyunk-e mi, vagy pedig testi, földhözragadt, kemény szívű felnőttek, akik ha a kezeikkel nem is, az elméjükkel naponta hoznak létre új isteneket, amelyek a kárhozat széles útján terelgetik őket. Tehát nem a gyermekeknek szól ez a figyelmeztetés, akik még őszintén bíznak, és nem számigálnak, hanem azoknak, akik úgy agyban, mint szívben, felnőttek, és megkövéredtek. (Jel 3:14-től)
Főképp a meggazdagodott, minden ravaszsággal megkent modern embernek jobb félni Istent, mint haver lenni vele, mert az Istennel való haverség egyenes út a kárhozatba. Az Isten féleleme pedig az Élő bölcsesség kezdete, ami megóv minden veszedelemtől.
Ezt írja Ézsaiás próféta Jézusról:
„... akin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.
És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik:
Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent (az istentelent). Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség.” Ézs 11.1
https://kialtoszo.hu/onkentes-rabszolgasag-szabadsag/
https://kialtoszo.hu/jartam-a-pokolban/
https://kialtoszo.hu/gyergyoi-zsidok-gyergyoi-gorogok/
https://kialtoszo.hu/miert-kuld-isten-gonosz-lelket-az-emberre/
15m - May 20, 2024 - A LEGKISEBB PROBLÉMÁK A LEGNAGYOBBAK
A legnagyobb baj az, hogy azt hisszük, van kicsi baj, és nagy baj.
Amikor nagy a baj, sokszor még az ateistáknak is eszükbe jut, hogy Istennél van a megoldás. Viszont, amikor "csak egy kisebb" próbatétellel találkozunk, megkísért az a gondolat, hogy "ez egyedül is menni fog"... és máris visszavettük az irányítást Isten kezéből.
https://kialtoszo.hu/onkentes-rabszolgasag-szabadsag/
11m - May 19, 2024 - ÖNKÉNTES RABSZOLGASÁG = SZABADSÁG
Az igazi rabszolgaság akkor kezdődik, amikor elhisszük, hogy itt a Földön elérhetjük a szabadságot, és még tenni is akarunk azért, hogy szabadok legyünk. Ezen a Földön akkor voltunk a legszabadabbak, amikor gyermekek voltunk, függetlenül attól, hogy milyen volt a gyermekkorunk, mert ha rabok is voltunk, nem tudtunk róla, hogy rabok vagyunk. A rabság akkor vált igazán fájdalmassá, amikor tudomást szereztünk róla. És bár fájdalmas a rabság tudása, teljességgel lehetetlen szabaddá válni anélkül, hogy tudomást szereznénk arról, hogy rabok vagyunk.
Az a bizonyítéka annak, hogy rabszolga vagy, hogy meggyengülsz annak ellenére, hogy nem akarsz meggyengülni, megbetegedsz annak ellenére, hogy nem akarsz megbetegedni, és meghalsz annak ellenére, hogy nem akarsz meghalni. A Földön mindenki rabszolga. Amíg a Földön vagyunk, mindannyian rabszolgák vagyunk. És ezt a rabszolgaságot senki sem kerülheti el. Minél inkább el akarja kerülni az ember a rabszolgaságát, annál jobban megkötözi magát. Amíg a Földön élünk, csupán egy dologban dönthetünk. Abban, hogy az önkéntes rabszolgaságot választjuk, vagy pedig a kényszer rabszolgaságot.
A kényszer rabszolgaság az, amikor akaratunk ellenére ki vagyunk szolgáltatva a földi törvényeknek, a test fokozatos meggyengülésének, leépülésének, a megbetegedésnek, az elmúlásnak és a halálnak. Az önkéntes rabszolgaság pedig az, hogy a földi életünket önként felajánljuk Istennek. Teljes mértékben Őrá bízzuk az életünket. Ez pedig azt jelenti, hogy a mulandó testünket önként rabszolgává tesszük, alárendelve azt Isten akaratának. Ekképp a test már nem azt cselekszi, amit akar, hanem azt, amit Isten Lelke akar. Azonban mivelhogy a Lélek akarata élet, aki a testét önként Isten akaratának rabjává teszi, megnyerte a lelke szabadságát, üdvösségét, és már itt, a Földön meglátja a mennyek országát, a test halála után pedig bemegy az örök életre.
Viszont, aki a test szabadsága mellett dönt, a kényszer rabszolgaságot választja, mert a test semmikképp sem csinálhatja azt, amit akar, csak ideig óráig, mivelhogy a test akarata, ahogy Pál apostol is mondja, halál. És minél szabadabb akar lenni a test, annál nagyobb rabságot hoz magára és gazdájára, a lélekre. És a test kívánsága által választott kényszer rabszolgaságban fennáll a veszélye, hogy a lélek örökre a test rabja marad, még a test halála után is. És ez maga a kárhozat.
Aki önként választja a rabszolgaságot azáltal, hogy a testét alárendeli a Lélek akaratának, valójában a szabadságot választotta, amelyet örökre megtarthat, mert a léleknek a test halála után is lesz lehetősége Isten által a jót cselekedni. Azonban, aki a test szabadságát, a test kívánságának teljesítését választja, és azáltal a kényszer rabszolgaságot, eldobja a lelke szabadságát, amelyet örökre megtarthatna. És ezzel a kárhozatot választja.
Ingyen kaptátok. Ingyen adjátok!
https://kialtoszo.hu/jartam-a-pokolban/
https://kialtoszo.hu/baleset-halaszat-kozben/
https://kialtoszo.hu/miert-kuld-isten-gonosz-lelket-az-emberre/
44m - May 19, 2024 - JÁRTAM A POKOLBAN
Egyszerű kérdés:
Amennyiben létezik pokol, mint ahogy sokan beszélnek arról Isten nevében, mikor jobb meggyőződni annak létezéséről? Most, amíg még élünk, és van lehetőség arra, hogy elkerüljük azt? Vagy pedig akkor, amikor már benne vagyunk, és örökre becsukódik az ajtó mögöttünk?
Forrás:
https://kialtoszo.hu/miert-kuld-isten-gonosz-lelket-az-emberre/
1h 1m - May 19, 2024 - GYERGYÓI ZSIDÓK, GYERGYÓI GÖRÖGÖK
Valaki azt mondta, kétféle ember van a Földön: bolond és nyomorult. A nyomorúságot leplezetten vagy felvállaltan sokan próbálták már, de a bolondságot egyelőre még kevesen vállalták, pedig nagyobb békesség van a fentről jövő bolondságban, mint a lentről származó nyomorúságban.
Teljes hanganyag:
https://kialtoszo.hu/baleset-halaszat-kozben/
https://kialtoszo.hu/honnan-szarmazik-a-testi-vagy/
20m - May 19, 2024 - BALESET HALÁSZAT KÖZBEN
A jó szándék ellenére halászat közben is történhetnek balesetek. Ráadásul igencsak súlyos balesetek.
Előző rész:
https://kialtoszo.hu/honnan-szarmazik-a-testi-vagy/
https://kialtoszo.hu/miert-kuld-isten-gonosz-lelket-az-emberre/
https://kialtoszo.hu/gyergyoszentmiklos-sepsiszentgyorgy/
https://kialtoszo.hu/honnet-szarmaznak-a-remalmok/
40m - May 19, 2024 - MIÉRT KÜLD ISTEN GONOSZ LELKET AZ EMBERRE?
Miért küld Isten gonosz lelket a férfi és a nő közé? Egyáltalán mi ennek a jelentése?
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-zetelaka/
https://kialtoszo.hu/honnet-szarmaznak-a-remalmok/
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-kukullokemenyfalva/
31m - May 18, 2024 - BESZÉLŐ KUTYÁK: SÜTIKE
A kutya a Bibliában többnyire negatív jelzőként szerepel. Ennek ellenére az Úristen még a kutyákat is felhasználja, hogy megmutasson olyan erényeket, amelyek nélkül semmiképp nem láthatjuk meg az Ő országát.
https://kialtoszo.hu/katolikus-divatbemutato/
7m - May 18, 2024 - GYERGYÓSZENTMIKLÓS, SEPSISZENTGYÖRGY
Mennyiben befolyásolják a települések nevei a lakosok életvitelét, életminőségét?
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-zetelaka/
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-kukullokemenyfalva/
https://kialtoszo.hu/haboru-lesz-loszer-nem-lesz/
https://kialtoszo.hu/jezus-nevenek-jelentese-magyarul/
26m - May 18, 2024 - KATOLIKUS DIVATBEMUTATÓ
Ha Isten nevében divatbemutatót szervezünk, mire számíthat a világ a Sátán és az Antikrisztus nevében?
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-zetelaka/
14m - May 18, 2024 - MIÉRT ÉPPEN KÜKÜLLŐKEMÉNYFALVA?
isten megmutatta, mi folyik a küküllőkeményfalvi templomban.
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-zetelaka/
14m - May 18, 2024 - BARÁT VAGY HAVER?
Egyes embereket Isten a barátjainak nevezett. De vajon ez egyenértékű-e azzal, hogy mi nevezzük Őt a barátunknak? Mi a következménye annak, ha az ember nevezi Istent a barátjának még mielőtt Isten nevezné barátjának őt? Vajon jobb-e félni Istent, mint a barátunknak nevezni Őt, és az Ő nevében azt cselekedni, amit a testünk kíván?
https://kialtoszo.hu/jezus-nevenek-jelentese-magyarul/
https://kialtoszo.hu/elo-viz-vagy-allo-viz/
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-zetelaka/
6m - May 18, 2024 - HONNÉT SZÁRMAZNAK A RÉMÁLMOK?
Egyszerű kérdés:
Mi rosszabb? Rémálmot kapni, és abból megérteni, hogy hibát követtünk el, vétkeztünk Isten és az élet ellen, vagy pedig rémséges dolgokat tapasztalni a valóságban, s nem érteni, miért történik mindaz, amii történik?
https://kialtoszo.hu/elo-viz-vagy-allo-viz/
https://kialtoszo.hu/miert-eppen-zetelaka/
36m - May 18, 2024 - MIÉRT ÉPPEN ZETELAKA?
"Leégett, mint Zetelaka". Kik égették le Zetelakát, és mi okból? És miért maradt fenn egészen máig ez a mondás?
https://kialtoszo.hu/halott-jelentese-hasznalhatatlan/
https://kialtoszo.hu/a-megoldas/
https://kialtoszo.hu/kereszteny-okofalu-es-biogazdasag/
1h 10m - May 18, 2024 - MIÉRT SZENVEDNEK TÖBBET ISTEN GYERMEKEI?
Lehetséges, hogy Isten gyermekei többet kell szenvedjenek, mint a világi emberek? Ha igen, mi az oka ennek?
A gazdagságban, a jólétben és a jóllakásban bárki mondhatja, hogy hisz Istenben, vele van az Isten. Azonban az éhezésben és a szegénységben csak azok mondják ezt, akiknek ténylegesen van közösségük vele.
https://kialtoszo.hu/jezus-nevenek-jelentese-magyarul/
https://kialtoszo.hu/a-megoldas/
2m - May 17, 2024 - A MEGOLDÁS
A legtöbben azért nem tudják, mi a megoldás, mert beszélni beszélnek, de nem értenek magyarul.
„Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;” Ézs 61:1
https://kialtoszo.hu/az-elnok-felesege/
29m - May 17, 2024 - AZ ELNÖK FELESÉGE
Egyszerű kérdés: Milyen irányba tart annak az embernek az élete, aki az ellenséget hiszi barátnak, és a halált hiszi életnek? Mi a garanciád arra, hogy te nem a halált hiszed életnek, hanem magát az életet, és nem az ellenséget hiszed barátnak, hanem azt, aki valóban a barátod?
Találkoztam Arnold Schwarzenegger volt feleségével, Kalifornia állam 35. first ladyjével...
https://kialtoszo.hu/arnold-schwarzenegger-fiai/
1h 13m - May 17, 2024 - A SÁRKÁNY KOORDINÁTÁI
Egyszerű kérdés:
Az okos embernek könnyebb-e meghalni, vagy a butának? A gazdagnak, vagy pedig a szegénynek? Ha pedig a precedensek és az észérvek alapján egyaránt nyilvánvalóvá válik, hogy az okosoknak és a gazdagoknak nehezebb meghalni, mint a butáknak és a szegényeknek, feltevődik egy másik kérdés:
Mi oka van az embernek arra, hogy okossá, illetve gazdaggá tegye magát? És ki valójában az okos? Az, aki emberek visszajelzései alapján okosnak gondolja magát, vagy pedig az, akit butának gondolnak az okosok?
https://kialtoszo.hu/halott-jelentese-hasznalhatatlan/
51m - May 16, 2024 - TÉVEDTEM AZ INTERNETTEL KAPCSOLATBAN
Ha nem vallom meg a tévedésemet, nem léphetek tovább. Nem az a legnagyobb baj, hogy tévedtem, hanem az, hogy kitartok a tévedésemben, saját magam igazolásában.
https://kialtoszo.hu/halott-jelentese-hasznalhatatlan/
https://kialtoszo.hu/jezus-nevenek-jelentese-magyarul/
https://kialtoszo.hu/haboru-lesz-loszer-nem-lesz/
https://kialtoszo.hu/a-pokol-nem-a-foldon-van/
https://kialtoszo.hu/foldalatti-egyhaz/
20m - May 16, 2024