• HIEDELMEK, AMELYEK A MÓKUSKERÉKBEN TARTANAK

    Sokan azt hiszik, hogy csupán a babonás vallási és népi hiedelmek képesek megtéveszteni, és benne tartani az embert a mókuskerékben. És ezáltal a legtöbb hiedelemről, ami éppen úgy megkötöz, mint a vallási és a népi hiedelmek, még csak tudomást sem szereznek, nemhogy megszabadulnának azoktól.

    Valójában semmi sincs, amire az ember mondja, hogy van. Csak az van, amire Isten mondta, hogy legyen, amire Isten mondja, hogy van. Amire az ember mondta, hogy van, az az ember teremtménye. Az ember teremtménye pedig a földből jött fel, és vissza is megy a földbe. Az ember teremtménye, az emberi kéz csinálmánya a földből feljövő fenevad. (Jel 13:11) 

    Minden, ami a földből jött fel, vissza akar menni a földbe. Csak akkor marad a föld felszínén. ha az ember megállítja a lelke erejével. Magyarul benne tartja, és bele öli a lelkét. 

    Tehát minél több dologra mondja az ember, hogy van, amire Isten nem mondta, hogy van, annál több dolog tapad az ő lelkére, és húzza őt lefelé. Végül pedig a sok van, amire Isten nem mondta, hogy van felülkerekedik az ember lelkén és végleg lehúzza őt a földbe, a seolba, a pokolba. 

    „A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak; És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.” Jel 9:20-21

    Érted már, miért mondta Jézus, hogy boldogok a szegények, és boldogok a lelki szegények? Azért, mert nekik kevés olyan dolguk van, amire Isten nem mondta, hogy van. Mivel nem gyűjtögettek a hamis vanból, a mammonból, ők szabadok. Mert nem halmoztak sem materiális, sem pedig szellemi kincseket, amelyekre csak az ember mondta, hogy van, és amelyekre Isten nem mondta, hogy van, tehermentesek ők, a lelküket semmi sem húzza lefelé. 

    Így számukra abból van több, amire Isten mondta, hogy van. és nem abból, amire a földi mennyországot építő emberek mondják azt, hogy van. Ezért nagyobb az esélyük is arra, hogy megszabadulva a halott dolgoktól, emberi eszméktől, vissza tudjanak menni abba az állapotra, ahol csak az van, amire Isten maga mondta, hogy legyen, és amit az ember nem a lelke árán kell fenntartson. Ez a hely és ez az állapot a mennyek országa, ahol az embernek nem kell erőlködnie semmiért, mert minden van, amire szüksége van anélkül, hogy ő mondaná valamire azt, hogy van. 

    Nézd meg, mi vesz körül, mi az, amiből sok van neked. Abból-e, amire Isten mondta, hogy van, vagy pedig abból, amire az Istentől eltávolodott emberek mondták, hogy van, és ami vissza akar menni, és téged is magával húz a földbe. 

    „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” Jn 6:63 

    „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” Mt 24:35

    Akik nem születnek újjá Jézus beszéde és Isten ereje által, nem láthatják Isten országát. Azokat megeszi az, amire az emberek azt mondják, hogy van, ami a földből feljövő fenevad, és amire Isten nem mondta, hogy van. 

    „A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.” (Tehát csak ideig-óráig van.) Jel 17:8 

    „...Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.” Jel 14:9 

    „...a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” Jel 20:4 

    Akinek füle van, hallja, mit mond a Lélek. 

    Bővebben: 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/


    25m - May 6, 2024
  • A FÖLDBŐL FELJÖVŐ FENEVAD

    Valójában semmi sincs, amire az ember mondja, hogy van. Csak az van, amire Isten mondta, hogy legyen, amire Isten mondja, hogy van. Amire az ember mondta, hogy van, az az ember teremtménye. Az ember teremtménye pedig a földből jött fel, és vissza is megy a földbe. Az ember teremtménye, az emberi kéz csinálmánya a földből feljövő fenevad. (Jel 13:11) 

    Minden, ami a földből jött fel, vissza akar menni a földbe. Csak akkor marad a föld felszínén. ha az ember megállítja a lelke erejével. Magyarul benne tartja, és bele öli a lelkét. 

    Tehát minél több dologra mondja az ember, hogy van, amire Isten nem mondta, hogy van, annál több dolog tapad az ő lelkére, és húzza őt lefelé. Végül pedig a sok van, amire Isten nem mondta, hogy van felülkerekedik az ember lelkén és végleg lehúzza őt a földbe, a seolba, a pokolba. 

    „A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak; És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.” Jel 9:20-21

    Érted már, miért mondta Jézus, hogy boldogok a szegények, és boldogok a lelki szegények? Azért, mert neki kevés olyan dolguk van, amire Isten nem mondta, hogy van. Mivel nem gyűjtögettek a hamis vanból, a mammonból, ők szabadok. Mert nem halmoztak sem materiális, sem pedig szellemi kincseket, amelyekre csak az ember mondta, hogy van, és amelyekre Isten nem mondta, hogy van, tehermentesek ők, a lelküket semmi sem húzza lefelé. 

    Így számukra abból van több, amire Isten mondta, hogy van. és nem abból, amire a földi mennyországot építő emberek mondják azt, hogy van. Ezért nagyobb az esélyük is arra, hogy megszabadulva a halott dolgoktól, emberi eszméktől, vissza tudjanak menni abba az állapotra, ahol csak az van, amire Isten maga mondta, hogy legyen, és amit az ember nem a lelke árán kell fenntartson. Ez a hely és ez az állapot a mennyek országa, ahol az embernek nem kell erőlködnie semmiért, mert minden van, amire szüksége van anélkül, hogy ő mondaná valamire azt, hogy van. 

    Nézd meg, mi vesz körül, mi az, amiből sok van neked. Abból-e, amire Isten mondta, hogy van, vagy pedig abból, amire az Istentől eltávolodott emberek mondták, hogy van, és ami vissza akar menni, és téged is magával húz a földbe. 

    „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” Jn 6:63 

    „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” Mt 24:35

    Akik nem születnek újjá Jézus beszéde és Isten ereje által, nem láthatják Isten országát. Azokat megeszi az, amire az emberek azt mondják, hogy van, ami a földből feljövő fenevad, és amire Isten nem mondta, hogy van. 

    „A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.” (Tehát csak ideig-óráig van.) Jel 17:8 

    „...Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.” Jel 14:9 

    „...a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.” Jel 20:4 

    Akinek füle van, hallja, mit mond a Lélek. 


    Bővebben: 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/



    5m - May 6, 2024
  • HONNAN TUDOD, MI VAN?

    Miért fontos az, hogy ki mondja meg számodra, hogy mi van?

    Bővebben:

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/


    3m - May 6, 2024
  • AZÉRT NINCS IGAZI ÖRÖMÖD

    Azért nincs igazi örömöd, mert igazi bánatod sincsen. Még a bánat is lehet igazi? Igen. Mivelhogy lehet hamis, lehet igazi is. A hamis bánat például az önsajnálat, ami sok embert az öngyilkosságba visz. Az igazi bánat pedig az, amikor Isten megdorgál, figyelmeztet, megigazít. Mert meg van írva, hogy akit Isten szeret, azt meg is dorgálja, de meg is vigasztalja, Meg is sebezi, de be is kötözi. Az apostol szerint, akiket Isten nem dorgál meg, azok nem az ő gyermekei. (Zsid 12) Tehát, amikor az ember szembesül az ő bűneivel, tévelygéseivel, bánatos ő, amíg tart a szembesülés. Viszont ha megtörténik az őszinte megbánás, és a megbocsájtás, olyan örömöt ad neki Isten, amit semmilyen földi, emberi eszközzel nem szerezhet meg és nem pótolhat az ember.

    Azért is nincs az embereknek igazi örömük, mert a modern világban nem csak a hamis bánatra, az önsajnálatra van rengeteg lehetőség, hanem a hamis örömökre is. A modern spiritualitás, az ezotéria, és a modern zene az önsajnálatra, és azáltal az élet és Isten elleni lázadásra ösztönöz. Azáltal pedig önpusztításra és más emberek bántására sarkall. Viszont a modern spirituális irányzatok és a modern zene nem csupán a problémák és az önsajnálat gerjesztésében vállalnak jelentős szerepet, hanem a hamis megoldást, a hamis vigasztalást és örömöt is felkínálják követőiknek, ami lelki összeomláshoz, önpusztításhoz és mások bántalmazásához vezet.

    Mivel a legtöbben be vannak telve a hamis bánatra szerzett hamis örömökkel, nem marad hely az igazi bánatra, ami a bennük lévő bűnökkel való szembesülésből származik. És az igazi örömre sem marad hely, amit a Mindenható Isten ad azoknak, akik vállalják a szembesülést és megbánják bűneiket.

    https://kialtoszo.hu/iskolai-bantalmazas-es-bullying/

    3m - May 6, 2024
  • ISKOLAI BÁNTALMAZÁS ÉS BULLYING

    Honnét származik ez a jelenség, mi a célja annak, és mit tehetünk ellene?

    Azért nincs igazi örömöd, mert igazi bánatod sincsen. Még a bánat is lehet igazi? Igen. Mivelhogy lehet hamis, lehet igazi is. A hamis bánat például az önsajnálat, ami sok embert az öngyilkosságba visz. Az igazi bánat pedig az, amikor Isten megdorgál, figyelmeztet, megigazít. Mert meg van írva, hogy akit Isten szeret, azt meg is dorgálja, de meg is vigasztalja, Meg is sebezi, de be is kötözi. Akiket Isten nem dorgál meg, azok nem az ő gyermekei. (Zsid 12) Tehát, amikor az ember szembesül az ő bűneivel, tévelygéseivel, bánatos ő, amíg tart a szembesülés. Viszont ha megtörténik az őszinte megbánás, és a megbocsájtás, olyan örömöt ad neki Isten, amit semmilyen földi, emberi eszközzel nem szerezhet meg és nem pótolhat az ember. 

    Azért is nincs az embereknek igazi örömük, mert a modern világban nem csak a hamis bánatra, az önsajnálatra van rengeteg lehetőség, hanem a hamis örömökre is. A modern spiritualitás, az ezotéria, és a modern zene az önsajnálatra, és azáltal az élet és Isten elleni lázadásra ösztönöz. Azáltal pedig önpusztításra és más emberek bántására sarkall. Viszont a modern spirituális irányzatok és a modern zene nem csupán a problémák és az önsajnálat gerjesztésében vállalnak jelentős szerepet, hanem a hamis megoldást, a hamis vigasztalást és örömöt is felkínálják követőiknek, ami lelki összeomláshoz, önpusztításhoz és mások bántalmazásához vezet. 

    Mivel a legtöbben be vannak telve a hamis bánatra szerzett hamis örömökkel, nem marad hely az igazi bánatra, ami a bennük lévő bűnökkel való szembesülésből származik, és az igazi örömre, amit a Mindenható Isten ad azoknak, akik vállalják a szembesülést és megbánják bűneiket. 

    „Mert ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom. Bántam ugyan, látva, hogy az a levél, ha egy kis időre is, megszomorított titeket, de most már örülök. Nem annak, hogy megszomorodtatok, hanem hogy szomorúságotok megtéréshez vezetett: mert Isten szerint szomorodtatok meg, és miattunk semmiben nem vallotok kárt. Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.” 2Kor 7:8-10 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/

    https://kialtoszo.hu/hova-temetik-a-zsidokat/


    52m - May 6, 2024
  • ILLEMBŐL A POKOLBA

    Sokan szívességből, illemből, kedvességből és udvariasságból maradnak rajta, vagy térnek vissza a széles útra, amely a veszedelembe visz... 

    https://kialtoszo.hu/mitol-satan-a-satan/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/hova-temetik-a-zsidokat/


    37m - May 6, 2024
  • MITŐL SÁTÁN A SÁTÁN
    1h 23m - May 5, 2024
  • HOVA TEMETIK A ZSIDÓKAT?

    Erőteljes látást kaptam a zsidók temetkezési szokásairól, és elgondolkodtam azon, hogy miben különböznek a mi temetkezési szokásaink az ő temetkezési szokásaitól...

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    https://kialtoszo.hu/foldi-mennyorszag/

    https://kialtoszo.hu/csunya-beszed/

    1h 2m - May 5, 2024
  • EMBEREK, VAGY ISTEN DICSÉRETÉT VÁLASZTOD?

    Arra teremtette az embert, hogy dicsérje őt, de mivel felfuvalkodott az ő szívében, és ő is isten akart lenni, jobban szerette az emberek dicséretét. Viszont az emberek dicsérete halál, Isten dicsérete pedig élet. Kik dicsérnek téged?

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/o-bujdoso-szekely/

    https://kialtoszo.hu/bortonben-vagyok/


    6m - May 4, 2024
  • CSODA, VAGY INTELLIGENCIA?

    Ha választhatnál a csoda és az intelligencia közül, melyiket választanád? Hogy miért kérdem? Azért, mert az Ég és a Föld Teremtője szerint a kettő kizárja egymást? Vagy a csodák világában él az ember, vagy a kisajátított intelligenciában, és az attól való félelemben, hogy egy napon elveszíti azt, amit jogtalanul kisajátított magának.

    https://kialtoszo.hu/foldi-mennyorszag/

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/


    6m - May 4, 2024
  • FÖLDI MENNYORSZÁG

    Ha a földi jólét lenne az élet értelme, Isten igazságtalan lenne azokkal szemben, akik nem is születtek jólétbe, és nem is tudják megteremteni azt földi életükben.

    Kérdés: Ha Isten mégis igazságos, kik vannak bajban? Azok, akik a földi jólétért dolgoznak, és meg is teremtik azt, vagy pedig azok, akik sosem értik el a földi jólétet?

    Azáltal vagy benne tartva a rendszerben, hogy azt hiszed, meg lehet javítani a dolgokat.

    Holott a dolgokat már akkor lehetetlen volt megjavítani, amikor még ezerszer egyszerűbb volt minden, mint most. Isten nem azt mondja, hogy javítsuk meg a rosszat, hanem azt, hogy térjünk vissza a jóba, az Ő országába. 

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/kik-vannak-a-legkozelebb-az-igazsaghoz/

    https://kialtoszo.hu/a-test-gyogyitasa-lelek-altal/

    https://kialtoszo.hu/csunya-beszed/


    6m - May 4, 2024
  • CSÚNYA BESZÉD

    Vannak szép beszédek, amelyek a halálba visznek, és vannak csúnya beszédek, amelyek az életre. És ezt mindenki tudja. Ennek ellenére a legtöbben a szép beszédeket választják, amelyek elhordozhatatlan fájdalmakat okoznak úgy a lélek, mint a test számára...

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/o-bujdoso-szekely/

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/

    2m - May 4, 2024
  • A TEST GYÓGYÍTÁSA LÉLEK ÁLTAL

    Jézus azt mondja, az egészséges lélek képes meggyógyítani a testet. Az Ő egészséges Lelke fel is tudta támasztani a testet. Ezért ő azt mondja, hogy mi is törekedjünk a lelkünk egészségére, ami által a testünk is egészséges lehet.

    lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet. Jn 6:63

    https://kialtoszo.hu/reggel-mondom-jo-ejszakat/


    7m - May 4, 2024
  • REGGEL MONDOM: JÓ ÉJSZAKÁT!

    Ha tapasztalni jöttünk a Földre, mit ér az én életem? 

    Ki él többet? 

    Az, aki külső törvények és a test szokásai szerint minden nap ugyanazt csinálja, vagy pedig az, aki testben korlátozva van, de álmokban és látomásokban a test korlátaitól függetlenül megtapasztalhat, és megélhet olyan dolgokat is, amiket ezen a világon a legtehetősebb emberek sem engedhetnek meg maguknak? 

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/szabadulas-a-mulandosag-es-a-rothadas-rabsagabol/

    https://kialtoszo.hu/miert-nem-hisznek-neked-amikor-istenrol-beszelsz/


    1h 3m - May 4, 2024
  • A POKOLTÓL VALÓ FÉLELEM SENKIT SEM JUTTAT A MENNYBE

    Vannak, akik azt hiszik, hogy Isten késik az ígérettel, vagy pedig nem igaz, amit mondott az Ő gyermekei által. Ezért elfordulva az Ő szavától visszamennek az anyag és a test szolgálatába. Ők azok, akik hamis érdekből fordultak Hozzá, és nem azzal a vággyal, hogy megismerjék Őt, mert megundorodtak a test és a hiábavalóság szolgálatától, és vágynak az igazság ismeretére. 

    Noha az út elején megengedi Isten, hogy némelyek a pokoltól való félelemtől forduljanak Hozzá, azt akarja, hogy a félelem helyét átvegye az igazság megismerésének öröme. 

    Azért mondja nekünk, hogy éhezzük, és szomjazzuk az igazságot, és kívánjuk, hogy Ő töltse be minden igényünket, mert ha ez megtörténik, a bűn és a hiábavalóság szeretetét átveszi a mennyek országának szeretete, és azáltal szabaddá válik a lélek. Ha ez a váltás nem történik meg az ember szívében, mintsem, hogy langyosságban maradjon, Isten engedni fogja, hogy visszamenjen a törvény alá, az anyag szolgálatába, hogy erőteljesen szembesüljön azzal, hogy mit jelent a test kívánságáért elutasítani az igazságot, Krisztus beszédét. Ezt mondja Pál: 

    „Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.” 1Kor 5:5 

    „...megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;

    Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.

    Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.

    Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” 2Kor 3:14

    Bár az út elején Isten megengedi a pokoltól való félelmet is, hogy az ember valamiképp elforduljon a bűntől, és a lélek megmeneküljön, nyilvánvalóvá teszi, hogy a pokoltól való félelem senkit sem juttat a mennyek országába, csak az Ő szava iránti szomjúság, és a mennyek országa iránti vágyakozás. Aki ezt nem kéri, és nem kapja meg Tőle, automatikusan visszakerül a test és a törvény szolgálatába. 

    A mennyek országáról ezt mondja Isten gyermeke: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” 1Kor 2:9 

    Tehát az emberi értelem számára elképzelhetetlen, és felfoghatatlan, amit Isten ajándékba ad azoknak, akik keresik Őt. Viszont mivel a mennyek országa ajándék, nem kényszerítheti rá senkire. Ezért csak azok fogják meglátni, akiket az igazság, a Krisztus szava iránti szeretet motivál, nem pedig a pokoltól való félelem. 

    „Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.

    Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!

    De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” 2Pet 3:9 

    Ingyen kaptátok. Ingyen adjátok! 

    https://kialtoszo.hu/mit-jelent-a-mennyek-orszaga/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/


    4m - May 3, 2024
  • MIÉRT NEM HISZNEK NEKED, AMIKOR ISTENRŐL BESZÉLSZ?

    Van olyan, hogy az Istenről szóló beszédnek ereje van, és valóságos változást okoz a hallgató életében, és van olyan, hogy nem ér semmit, amit mondunk Istenről... Mitől van ez?

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/a-gyermekgyilkos-edesapa/

    https://kialtoszo.hu/idealis-parkapcsolat/


    18m - May 3, 2024
  • MIÉRT UNALMASAK A BIZONYSÁGTEVŐK?

    A madarak énekében látszólag nincs semmi érdekes, de ha jobban odafigyelünk rájuk, rájövünk, hogy nagyon fontos üzenetet próbálnak közölni velünk.

    https://kialtoszo.hu/mit-jelent-a-mennyek-orszaga/

    https://kialtoszo.hu/a-damaszkuszi-ut-jelentese/

    https://kialtoszo.hu/szabadulas-a-mulandosag-es-a-rothadas-rabsagabol/


    16m - May 3, 2024
  • MIT JELENT A MENNYEK ORSZÁGA?

    Hogyan is szerethetné meg valaki, aki mennyek országát, aki nem tudja, mit jelent az? De hogyan tudhatná meg, ha senki sem beszél arról, senki sem mutatja meg azt?

    https://kialtoszo.hu/van-penz-boven/

    https://kialtoszo.hu/szabadulas-a-mulandosag-es-a-rothadas-rabsagabol/

    https://kialtoszo.hu/miert-felsz-az-emberek-velemenyetol/


    1h 18m - May 3, 2024
  • SZABADULÁS A MULANDÓSÁG ÉS A ROTHADÁS RABSÁGÁBÓL

    Mindenki azzá válik, amihez ragaszkodik. (Zsolt 115) 

    Miért ragaszkodnak az emberek annyira a mulandóhoz, a rothadóhoz és a halandóhoz, ami által ők maguk is mulandóvá, rothadóvá és halandóvá válnak? 

    Azért, mert nem ismerték meg az Örökkévalót. 

    És miért nem ismerték meg az Örökkévalót? 

    Egyrészt azért, mert nem volt, aki hitelesen hírül adja, megmutassa azt nekik. Másrészt pedig azért, mert bennük sem született meg az őszinte vágy az örökkévaló megismerésére. 

    Na de miért nem született meg bennük a vágy az örökkévaló megismerésére? Mert még nem undorodtak meg a mulandótól, a rothadótól. Sőt, a mulandót hiszik örökkévalónak. Ezért, ahogy mondja a magyar, benne tartják a lelküket a mulandó, halandó dolgokban. De nem csupán benne tartják, hanem bele is ölik a lelküket (az életerejüket, és az életidejüket) a rothadó és a mulandó dolgokba. Így vész kárba, bibliai nyelvezettel szólva, így kárhozik el a lélek. 

    Mennyire ellentmondásos az, hogy az ember, aki intelligensnek, homo sapiens-nek gondolja magát, megtesz mindent a mulandóért és a rothadóért, annak ellenére, hogy saját magának nem kívánja sem a rothadást, sem az elmúlást, sem a halált.. Sőt, valósággal retteg attól. 

    „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.” Mt 11:25 

    Azoknak, akik megismerték, örömmel fogadták Jézus beszédét, és újjászülettek azáltal, Isten nem engedi, hogy azonosuljanak a rothadással és a mulandósággal. Új személyazonosságot, és örök életet kapnak azáltal, hogy megszületik bennük a vágy az Örökkévaló megismerésére. 

    „Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” Zsolt 16:10 

    Szükséges tehát, hogy az ember valamiképp megundorodjon a mulandóságtól, a rothadástól, és felébredjen benne a vágy az örökkévaló megismerésére. Mert e vágy nélkül teljességgel kizárt, hogy megismerje a lelket felszabadító igazságot. Az igazság nélkül pedig örök rabja marad a mulandóságnak és a rothadásnak. És a lélek, a 'létezés tudat' számára ez maga a pokol, ami a test halála után független az időtől. Más szóval nem múlik el, örökké tart. 

    Ezt mondja Krisztus: 

    „Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14:26 

    „Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem (az én beszédemért) és az evangyéliomért, az megtalálja azt.” Mk 8:35

    Aki nem születik újjá Jézus beszéde és Isten ereje által, nem láthatja az igazságot, a Mennyek országát. Ahhoz, hogy kiszakadjon a mulandóság és a rothadás rabságából, szükséges az embernek újjá születni az igazság megismerése, felvállalása és megcselekvése által. János evangéliuma 3. rész. 

    Mindenki azzá válik, amihez ragaszkodik. (Zsolt 115) 

    Te mihez ragaszkodsz? A mulandóhoz, vagy pedig az örökkévalóhoz? 

    Ezt mondja Jézus:  

    „Az ég és a föld elmúlnak de az én beszédeim soha el nem múlnak.” Mt 24:35 

    4m - May 2, 2024
Audio Player Image
Kiáltó Szó
Loading...