- Kenőpénzek a marketingben? Az igazságügyi szakértő közbelép - Bohnné Keleti Katalin #2
A WorkflowMasters podcast csatorna következő vendége Bohnné Keleti Katalin igazságügyi marketing szakértő volt, aki bemutatta nekünk a szakértővé válás folyamatát, valamint a szakmához kapcsolódó tevékenységek láncolatát.
Katalin a Magyar Marketing Szövetség egyik alapító tagja, 2001-2008 között főtitkára, 1998-2012 között pedig elnökségi tagja. Több mint 20 szakmai könyv köthető a nevéhez, míg az általa jegyzett publikációk száma a 100-at is meghaladja. Tudását ezen túlmenően egyetemi oktatás keretében is megosztja a hallgatókkal. Szakterülete az ügyfélélmény és a piackutatás.
A beszélgetésünk alkalmával pontos betekintést kaptunk abba, hogy miként válhat valaki igazságügyi szakértővé, majd megismertük azon módszertanokat és eszközöket, amelyet a szakértők a napi munkájuk során alkalmaznak. Természetesen nem maradtak el az izgalmas történetek sem, ahol igazságügyi szakértőként derített fényt jelentős visszaélésekre a sportesemények szponzorációs csalásaitól kezdve a médiában eltitkolt kenőpénzekig.
Kövess minket Youtube csatornánkon is!
https://www.youtube.com/@WorkflowMasters
E2 - 48m - May 13, 2024 - A hagyományos szoftverfejlesztést felváltják a low-code / no-code eszközök - Szederkényi Zsolt
A Workflow Masters podcast csatorna első vendége az üzleti folyamatok automatizálásának feketeöves nagymestere. Szederkényi Zsolt, az xFLOWer Group alapítója és ügyvezetője igazgatója közel 30 éve pótolja ki a legnagyobb vállalatirányítási rendszerek hiányosságait xFLOWer névre keresztelt low-code / no-code keretrendszerük alkalmazásával.
Az xFLOWer lehetővé teszi, hogy a vállalatok szoftverfejlesztési és mélyebb informatikai tudás nélkül is képesek legyenek önállóan üzleti alkalmazásokat előállítani. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a hosszadalmas folyamatfejlesztési projektek helyett akár a rosszul működő folyamatokat is beépítsük egy informatikai rendszerbe, hiszen ezáltal hamarabb felszínre kerülnek a kijavítandó hibák, amit rugalmasan lehet orvosolni egy ilyen platformon.
További információért látogasd meg honlapjukat a https://xflower.hu/ címen.
Kövess minket Youtube csatornánkon is!
https://www.youtube.com/@WorkflowMasters
1h 15m - Apr 10, 2024