• HALÁLKÖZELI ÉLMÉNY - 2.5%

    Ha már nem kerülheted el a félelmet, mit választasz? Azt, hogy a félelem a barátod, vagy pedig azt, hogy a félelem az ellenséged legyen? 

    Ha azt mondod, nincs benned félelem, elhiszem. Ugyanis az emberek általában nem a jólétben, nem az egészségben, nem a kényelemben és nem a testi örömök kielégítése közben szoktak félni, hanem amikor valami kizökkenti őket a megszokott kerékvágásból. 

    Mi a garanciád arra, hogy akkor sem fogsz félni, amikor hirtelen elvétetik valami, ami korábban a biztonságérzetet nyújtotta számodra? 

    Isten azt mondja, hogy a haláltól való félelem végigkíséri az ember életét. Vajon Ő hazudik, vagy pedig mi hazudunk magunknak? 


    Howard Pittman üzenete 5 pontban: 


    1. A laodiceai gyülekezet korát éljük, szájprofesszorok vagyunk, nem pedig szívek birtokosai. Nem vagyunk forrók. 

    2. Sátán személyes, hatalmas, felkent 'angyal', akinek hatalmát alábecsüli az egyház.  

    „Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:” 1Pet 5:8

    3. Ha azt szeretnéd, hogy rendelkezz Isten hatalmával, el kell mondanod, amivel megbízott, és be kell járnod az utat, amire ráhelyezett. "Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:" 2Tim 4:7 

    4. Noé napjait éljük, tartsd szemed a keleti égen, mert közel van az Emberfia. 

    Az embert a gazdagság és az élvezet hajtja. 

    5. Valódi bizonyítéka a Szentlélek-keresztségnek. A tűz kiégeti a pelyvát az egyénből, és ez megpróbáltatásokkal jár. 


    "... és voltak, akiknek nem maradt emlékük:

    kimúltak, mintha nem is lettek volna,

    születtek, mintha nem is születtek volna,

    éppígy gyermekeik is utánuk." Sirák fia 44:9

    https://kialtoszo.hu/audio

    1h 5m | Mar 22, 2024
  • OLYAN A SZEM, MINT EGY FÉNYKÉPEZŐGÉP - beszélgetés

    A legtöbb ember szeme úgy működik, mint egy fényképezőgép. Viszont egyesek szeme úgy, mint egy vetítőgép.

    Neked milyen szemeid vannak?

    Szemek, amelyek vetítenek:

    https://kialtoszo.hu/vak-voltam-es-ujra-latok/

    20m | Mar 21, 2024
  • IMPULZUS - beszélgetés

    Amennyiben nagy mennyiségű életerőt/energiát kapnál egyszerre, mire használnád azt?

    https://kialtoszo.hu/audio

    24m | Mar 20, 2024
  • A HALHATATLANSÁG ELÉRÉSE

    Csak azokat nem foglalkoztatja ez a kérdés, akik szemei elől valamilyen oknál fogva rejtve maradt az élet szépsége...

    https://kialtoszo.hu/audio

    21m | Mar 19, 2024
  • VAK VOLTAM, ÉS ÚJRA LÁTOK

    Bármennyire is hihetetlen, ma is történik.

    https://kialtoszo.hu/audio

    18m | Mar 18, 2024
  • KÓRHÁZBAN, A MENNYORSZÁG KAPUJÁBAN

    A kórházban is történnek csodák. De csak azokkal, akik fogadják, fogják, és adják azt.

    Ibolya kórházba kerülése:

    https://is.gd/xWKDuc

    Korábbi beszélgetések Ibolyával:

    https://rb.gy/ucxpa6

    1h 11m | Mar 14, 2024
  • ISTEN MEGVÁDOLT A TESTVÉREM ÁLTAL

    Amikor emberek vádolnak, ideges leszek, és meg akarom védeni magam, de amikor Isten vádol, megköszönöm...

    https://kialtoszo.hu/audio

    31m | Mar 11, 2024
  • EZT MUSZÁJ ELMONDJAM

    Nem lehetne békém, ha erről nem beszélnék...


    https://kialtoszo.hu/audio

    44m | Mar 11, 2024
  • A LEGFINOMABB CSÓK-OLÁDÉ

    Ha a testiség a lélek ellensége, Isten miért ad olyan álmokat, amelyekben testi érintkezés van?

    Kaptam egy tanítást, amit azért osztok meg veled, mert téged mutatott Mennyei Atyánk az álomban. 

    Hosszú útra készültél. És mielőtt elindultál volna, megcsókoltalak. Ennek a jelentése nem a testi csók, hanem az, amiről szó van a Bibliában. A zsoltáros azt mondja, csókoljátok a fiút. Pál apostol pedig azt mondja, köszöntsétek egymást szent csókkal... tehát ez a csók Isten igéje, amiben gyógyulás van, feltámadás és élet. 

    Miután megcsókoltalak, egy autóban voltunk ketten. És arra kértelek, hogy vedd át a kormányt, hogy én elmehessek a másik autóért, de te azt mondtad, nem akarsz vezetni. Én amíg elmentem a másik autóért, ami a saját életem járművét jelképezi, addig te eltűntél az autóból. Két autóval maradtam. Két autót kellett volna vezessek egyszerre, ami lehetetlen. 

    Közben azt láttam, hogy mindkét autó, ütött kopott állapotban van. Ennek jelentése, hogy a földi életünk járműve már nem tökéletes, bármikor elromolhat, vagy végleg megállhat. Amikor végre elvittem mindkettőt a célig, már nem volt parkolóhely. 

    A megértés, amit kaptam. Bárkit megcsókolhatok, mint ahogy Jézus megcsókolt engem, és megcsókolt nagyon sok más bűnös embert rajtam kívül az élet szavával. Viszont, ha ez megtörténik, utána mindenkinek saját magának kell vezetni az Ő csókja, illetve beszéde által a saját járművét, mert senki más nem vezetheti azt helyette. Tehát elmondjuk, amit elmondhatunk, amire a Magasságos Isten indít, de más helyett nem vezethetünk. Ezért nem lehetnek vallási vezetők, akik mások járműveit vezetik. Hisz Jézus megmondta, hogy Ő mindenkit személyesen vezet, aki elfogadja az Ő csókját, beveszi szívébe az Ő beszédét.

    https://kialtoszo.hu/audio

    24m | Mar 9, 2024
  • ENGEDELMESSÉGRE HÍVOTT, NEM AGYALÁSRA

    Engedelmességre hívott, nem agyalásra.

    Kaptam egy álmot egy ismerősről.

    Ezt mondta a koponyámban lakó tekervényes kígyó: Ne mondj semmit, hisz azt sem tudod, mit kéne mondanod.

    Így válaszolt szívemből a Lelkem Őre: Igazad van, hogy nem tudja, mit kellene mondjon. Viszont ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem is kell tudja, mit kell mondjon, mert Krisztus beszéde szerint, nem ő fog beszélni, hanem az Atya Lelke fog szólni őáltala. Ahogy az angol mondja: Get behind me, Satan! Avagy kerülj mögém, távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva, ki van jelentve, és az írás fel nem bontható. Jézus beszéde pedig örökkévaló igazság.

    Ekképp nekifogtam írni, nem tudva, mit kell írnom. Csak azt tudtam, hogy nem én vagyok, aki a szavakat adja, hanem az Ég és a Föld Teremtője, Aki a Mennyben van. Tökéletes írás, tökéletes üzenet. És Isten szava, ha kiment a világba, nem tér vissza üres kézzel!

    Krisztus testének egy tagja azt hallotta, agyvérzést fog kapni. A Lélek hozzáfűzte: ...ha sokáig agyal.

    Krisztus testének egy tagja azt hallotta, meg fog halni. Lelkünk őre pedig hozzáfűzte: ... ha nem az élet szavát, hanem a világ szavát hirdeti. Hisz még Pál apostol is ezt mondja: Jaj nékem, ha a Krisztus örömhírét nem hirdetem. ...mert ha Krisztus szavát nem hirdetem, ami gyógyulás és élet, a test szavát, az elbukott, testi emberek gondolatát hirdetem, ami betegség és halál. Bizony engem is haza fog vinni, az Atya, ha én nem az élet beszédét hirdetem, hogy rosszabb állapotba ne kerüljön a lelkem.

    https://kialtoszo.hu/audio

    2m | Mar 9, 2024
  • BÖJTE CSABA HAZUGGÁ TETTE MÁRTON ÁRON PÜSPÖKÖT

    Egy idézet jelentése attól függ, hogy ki az idéző, és milyen motivációval idéz. Vajon Márton Áron is azt akarta-e mondani, amit az idéző közölni akart a tőle kölcsönvett kijelentéssel?

    Forrás:

    https://youtu.be/DB1gH1-sDQM

    31m | Mar 7, 2024
  • ÖREG MOTOR

    A karosszériának annyi, de a motor még működik a maga módján...

    https://kialtoszo.hu/audio


    14m | Mar 6, 2024
  • AZ INTERNET MEGLASSULÁSÁNAK VALÓDI OKA

    A média a mesébe illő részletekkel eltereli az emberek figyelmét a lényegről, hogy akik eddig a hazugságnak hittek, ezután még véletlenül se kerüljenek ki annak hálójából...

    Az utolsó szilveszter:

    https://youtu.be/pGHj9vNGLrI

    Add vissza a játékom profetikus üzenete:

    https://youtu.be/Zk8r0_qg-uQ

    28m | Mar 5, 2024
  • TUDOD-E MIKOR FOGSZ MEGHALNI?

    Amikor két ember találkozik egymással, anélkül, hogy észrevennék, csak olyan kérdéseket tesznek fel, és olyan válaszokat adnak egymásnak, amelyek alvó állapotban tartják őket.

    Viszont, ha valaki a 'Szia, hogy vagy?' helyett azt kérdezné, hogy tudod-e, mikor fogsz meghalni, azzal minden bizonnyal kizökkentene az automata kérdések és az automata válaszok, lélekgyilkos világából.

    https://kialtoszo.hu/audio

    27m | Mar 5, 2024
  • LEHET-E BETEGSÉG NÉLKÜL ÉLNI?

    Miért kell a testnek megbetegedni, és hogy lehetséges, hogy a betegek tisztább szívűek, mint az egészségesek?

    https://kialtoszo.hu/audio


    31m | Mar 4, 2024
  • ne GYŰLÖLD ELLENSÉGEIDET!

    Csak mese, hogy lehet szeretni az ellenségeket. Beszélni lehet róla, de valóságosan szeretni az ellenséget (embernél) teljességgel lehetetlen. Viszont, ha lehetetlen, Isten miért kér ilyent tőlünk?

    https://kialtoszo.hu/audio


    10m | Mar 4, 2024
  • FELVÁLLALÁS NÉLKÜL NINCS SZABADULÁS

    Utam során többen próbáltak lebeszélni arról, hogy az interneten megosszam a bizonyságaimat. És nem csupán idegenek, hanem némelyek a barátaim és az utitársaim közül is meg lettek kísértve azzal a gondolattal, hogy el kell hagyni az internetet.

    És Isten meg is engedte nekik. Hogy miért? Azért, hogy döntsem el, kire hallgatok, az Ő Lelkére, vagy az emberek beszédére.

    Bizonyságot teszek arról, hogy többen hallották az örömhírt, gyógyultak, és szabadultak meg a megosztott bizonyságok hatására, még azután is, miután először felütötte a fejét az "el kell hagyni az internetet" irányzata.

    Ha valakit arra indít a Lélek, hogy tegyen bizonyságot az interneten, hát tegye azt, amit a Lélek mond. Ha pedig valakit, internet mentes böjtre indít a Lélek, ne késlekedjen. De ügyeljetek, mert ha nem vagytok hűségesek az Élő Isten szavához, más emberek fogják megmondani, mit kell tennetek, és abban nem lesz örömetek! És

    "Ha mi elhallgatunk, a kövek fognak megszólalni." 

    https://kialtoszo.hu/audio

    12m | Mar 3, 2024
  • LÉLEK VAGY SZELLEM? - kérdések
    1. Amikor azt hallod, hogy valakinek jó szellemi képességei vannak, arra gondolsz-e, hogy az az ember jó és tiszta szívű, vagy inkább arra, hogy okos, és sokat tud? Tehát ez esetben a szellem szó mit jelöl, a tudás, vagy pedig az élet fáját? Az agy fejlettségére, vagy pedig a szív tisztaságára utal?
    2. Az okkultizmusban, az ezotériában és a népi babonás hiedelmekben melyik fogalmat hallod gyakran, a szellem, vagy pedig a lélek szót? Szellemvilágról, vagy pedig lélekvilágról beszélnek? Szellemidézés, vagy pedig lélekidézés történik? Szellemekkel kommunikálnak, vagy pedig Isten lelkével?
    3. Az, hogy az ember akarta irányítani Istent ahelyett, hogy arra vágyott volna, hogy Isten irányítsa, vezesse őt, a Szent Lélek küldözgetésével kezdődött-e a konzervatív kereszténységben, vagy pedig a szellemidézéssel az okkultizmusban, és a szentszellem küldözgetésével a modern, amerikai kereszténységben?
    4. Mikor távolodott el a magyar a legjobban Istentől? Amikor Szent Lélekként ismerte az Ő élő jelenlétét, vagy pedig akkor, amikor a modern tanok hatására az ógörög iratokra hivatkozva, szentszellemnek nevezték, majd küldözgetni kezdték Őt?
    5. Kikről gondolod, hogy közelebb voltak Istenhez? A nagyszüleid generációjáról, akik a Szent Lelket tisztelték, és az Élő Istent félték, vagy pedig a mai generáciőról, akik Istent, mint szellemet, és mint alkalmi havert küldözgetik saját kívánságuk szerint?

    Ha pedig valakinek a fenti kérdések után is kérdés, hogy Isten szellem-e, akit kedvünk szerint irányíthatunk, és kísérthetünk, vagy pedig Lélek, aki minket küld, hogy az Ő tökéletes akaratát cselekedjük, ami élet, fogadja meg az Úr Jézus szavát, aki azt mondja, hogy a gyümölcsök megmutatják, milyen a fa.

    Ne gondoljátok, hogy én nem találkoztam a pszüché és a pneuma fogalmával, és az azokhoz fűződő teóriákkal, és azért beszélek így. Megismertem én is sok emberi okoskodást, amivel az amerikai kereszténység elcsavarta sok jóhiszemű magyar keresztény fejét. Viszont Isten kegyelme által megismerhettem Jézus Krisztust is, aki ezt mondja.

    "Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek." Jn 14:26

    “És az a kenet, a melyet ti kaptatok tõle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz isaz és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok õ benne." 1Jn 2;27

    Engem a Mindenható Isten közel 10 éve elhívott, és elkülönített annak okáért, hogy személyesen tanítson, és hogy ne kelljen emberektől tanulnom. Felhívta figyelmem az Ő hűséges szolgájára, Károlyi Gáspárra, aki Szent Lélek által irányítva, az életét kockáztatva, magyarra fordította a Bibliát, és jó okkal, alázatos engedelmességgel nem a szentszellem szót használta fordításában, hanem a Szent Lelket, amit a későbbiekben azok, akik zsákmányként kezelték az Élő Isten szavát, szentszellemnek fordítottak, hogy az embereket szellemben, azaz agyban tartsák, manipulálhassák, kizsákmányolhassák.

    Boldog az az ember, akinek nem egy vallási szervezet, egy modern keresztény irányzat, nem test és vér jelenti ki ezeket, hanem a Mennyei Atya, akinél nincsen változás, sem annak árnyéka.

    Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

    https://kialtoszo.hu/audio

    18m | Mar 1, 2024
  • NEM MINDENT ÉRTÜNK, DE MINDEN ÉRTÜNK

    Minden ÉRTÜNK van. Még az is, amit nem ÉRTÜNK.

    Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az õ végzése szerint hivatalosak. Rm 8:28

    https://kialtoszo.hu/audio

    8m | Feb 29, 2024
  • KIÁLTÓ SZÓ VOLTAM A PUSZTÁBAN

    Figyelmeztetés!

    A hanganyag hallgatása közben a tested és az értelmed mindent meg fog tenni azért, hogy ne mondj igent, de ha engeded a benned lévő gyermeket szóhoz jutni, és válaszolni a hívásra, meg fogod kapni azt, amire vágytál egész életedben.

    Felolvasott részek:

    1. Jn 3:28-36 Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy õ elõtte küldettem el. 29 A kinek jegyese van, võlegény az; a võlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja õt, örvendezve örül a võlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt. 30 Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom. 31 A ki felülrõl jött, feljebb való mindenkinél. A ki a földrõl való, földi az és földieket szól; a ki a mennybõl jött, feljebb való mindenkinél. 32 És arról tesz bizonyságot, a mit látott és hallott; és az õ bizonyságtételét senki sem fogadja be. 33 A ki az õ bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz. 34 Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket. 35 Az Atya szereti a Fiút, és az õ kezébe adott mindent. 36 A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta. perm_identity


    2. Fil 2:5-11 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, 6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy õ az Istennel egyenlõ, 7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; 8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. 9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá õt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; 10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. 11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére. perm_identity


    3. Csel 2:17-21 És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembõl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. 18 És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembõl, és prófétálnak. 19 És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gõzölgését. 20 A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelõtte eljõ az Úrnak ama nagy és fényes napja. 21 És lészen, hogy mindaz, a ki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik. perm_identity


    4. Csel 4:11-12 Ez ama kõ, melyet ti építõk megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. 12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.

    Kinga dalai:

    https://youtu.be/qC8ABhy4m0s?list=PLVxhuomWeIuy8eJMKW9pgrDpT-RtydOll

    Letöltések:

    https://kialtoszo.hu/audio/

    23m | Feb 20, 2024
Audio Player Image
Kiáltó Szó
Loading...